Már nem az enyémben, hanem a hegedűtanuláséban. Lebetegedtem a héten, pár gyakorlás így kimaradt, és azonnal meg is bosszulta magát. A korábbi már-már helyes jobb kéz technika úgy döntött megtréfál és elkezd a könyököm érthetetlen magasságokba emelkedni, aminek az az eredménye, hogy a vonó vidáman pattog a közepe és a vége között. Direkt ilyet biztos nem tudnék csinálni, ha akarnék se. Persze az összefüggésre nem magamtól jöttem rá, Zoltán elemezte ki a helyzetet, majd megnyugtatott, hogy pár hét alatt a jó tartás nem fog belém ivódni, majd ha egy évig sikerül jól csinálnom, akkor egy nap talán majd úgy marad. Így a következő projekt a jobb kezem visszaidomítása a múlt heti állapotba. Az sem lenne egy utolsó dolog, ha végre kidugulna a fülem, és hallanám, amit játszom, bár Zoltán megjegyezte, hogy mióta nem hallok alig kell javítani az intonációmon. De én azért szeretnék hallani is ;)

Mókás dolgokat veszünk amúgy, az új tételekben már egyre több a húrváltás úgy, hogy közben intonálni is kell hozzá, és bejött az első olyan dal is, ahol az eddigi kétféle ritmusjegy helyett már hármat kell variálni. Szóval gyakorolni való az van bőven, kifejezetten megizzasztanak az új tételek. Ennek kapcsán félig bealtattam az ültessük hegedűre kedvenc dalaimat projektet is. Ugyan már tisztességes adagot lekottáztam, viszont rá kellett, hogy jöjjek, hogy azok a tanult zenészek, akik ezeket írták, ráadásul egy egész más hangszerre, rendesen feladták a leckét, rengeteg a húrváltás és nem üres húrokon, így ahhoz, hogy ezeket el is tudjam játszani még jó pár gombócot meg kell ennem a hegedű feliratú tálból. Kottázni persze kottázom tovább, egyrészt leköt, másrészt remek edzés a fülnek. Majd egyszer utolérem magam és el is tudom őket játszani. Akkor pedig jaj nektek ;)