Rendkívül rossz blogger voltam és már megint nagyon rég nem írtam semmit. Aggodalomra semmi ok, az élet nem állt meg, ahogy a hegedülés sem. Jövő héten lesz tíz hónapja, hogy belefogtam a tanulásba, és ezzel egyidőben az első kottáskönyvem végére is érünk nagyjából. Ha jól számolom eddig kereken 128 darabot kellett megtanulnom.

Nem tudom hogy tudnám a legjobban szavakba önteni, hogy mi történt eddig, de leginkább annyi, hogy teljesen beépült a hegedülés az életembe. Az elmúlt tíz hónapban jóformán nem volt olyan nap, hogy ne vettem volna elő gyakorolni a hangszert, talán ha négy-öt kihagyott napom lehetett eddig összesen, többnyire néhány grandiózus másnapossággal összefüggésben.

Ugyan még mindig képes vagyok hamisan játszani, és trükkösebb dalok esetén úgy eltérni a ritmustól, hogy ihaj, viszont megfigyelhető a tendencia, hogy mindez egyre ritkábban történik. Biztosan nem mostanában fog teljesen megszűnni, de legalább érezhető az irány és a javulás. Egyre többször van, hogy felveszem a hangszert és valahogy passzentos és természetes az érzés, és pont az történik, amit szeretnék, anélkül, hogy közben minden idegszálammal a két kezemre kellene koncentrálni. Persze igaz az ellenkezője is, vannak napok, amikor annyira nem áll össze az kép, hogy ha vért izzadok sem jutok értékelhető eredményre. Ilyenkor kell nem feladni, tolni tovább, és a hegedülő robot alól egyre többször elősejlik a zenélő ember. Ez pedig feledtet minden korábbi szenvedést és frusztrációt.

Ma volt először, hogy játszottam egy darabot, és megindult a lábam tőle, annyira jól sikerült, kerek dal hangzása volt, mintha nem is én játszottam volna. Ugyan papírforma szerint nem az a dolgom, hogy élvezzem a zeném, hanem hogy előadjam, én azért boldogan üdvözöltem a jelenséget. ;)