A hétvége a barkácsolás jegyében telt. A vállpárnám nem egészen jól szuperál, így megkíséreltem javítani a helyzeten. Az alapvető cél a hangszer testének a megvastagítása lenne, hogy az jobban üljön a kulcscsontomon. Első nekifutásra a talajburkolónak használt gumitégla ugrott be, persze szétdarabolva, így be is szereztem két eltérő vastagságú darabot. Gumi, rugalmas, darabolható, mi baj lehet? Hát a súlya, az. A méretéhez képest nagyon nehéz egy ilyen tégla, úgyhogy most van két teljesen felesleges darabom.

Kinga felvetette, hogy a jógablokk szintén gumi alapú, viszont pillekönnyű, így beszereztünk abból is kettőt, mondván, hogy amelyiket nem darabolom szét végül, az jó lesz neki rendeltetésszerű használatra. Így már csak egy feladat maradt: egy nagy befőttes-, alias postásgumi beszerzése. Vicces, de ez bizonyult a legnehezebb feladatnak, teljesen véletlenül találtunk egyet egy ruhaüzlet pultján rejtőzve, el is kunyeráltuk iziben.

Leszeltem hát egy jó hat centis darabot a jógablokkból, felgumiztam a hegedűre, és első nekifutásra egész jó megoldásnak tűnt. Pár perc használat után azonban kiderült, hogy a blokk a sarkával támaszkodik a kulcscsontra, így praktikusnak nem igazán nevezhető függőleges irányú kilengéseket tud produkálni. Mivel gyakorolnom is kéne, ezért egyelőre visszatértem az eredeti vállpárnához, és hosszas kísérletezés eredményeképpen lehet, hogy sikerült végre belőnöm rajta egy jó magasságot és szöget, majd az idő eldönti. De nem adtam fel a jógablokk projektet sem, ha egy ívet tudnék valahogy varázsolni az élére, akkor remek vállpárna válhatna belőle. Agyalok hát tovább, addig is marad az eredeti vállpárna.