Túléltem az elmúlt hetet, és mint kiderült potyára küzdöttem, mert a két darab második szólamát nem is kellett volna gyakorolnom, azt a következő hétre szánta Zoltán. Eddig mindig egyben kellettek a kétszólamú darabok, így megszokásból nekiestem, mint tót a vadkörtének, épp csak arról nem tudtam, hogy a D-dúr hangnem miatt olyan ujjpozícióval kellene játszanom, amit még nem tanultam. Így aztán begyakoroltam ugyan, csak rosszul. Bajnak végülis nem baj, mert a ritmussal volt igazán gondom, így bőven rámfért a bónusz gyakorlás.

Újabb magaslatokba emelkedett a "szóval azt hiszed tudsz hegedülni" című egyszemélyes önismereti vetélkedő. A múlt heti darabokkal is kellet egy kis idő a barátkozáshoz, az újak viszont úgy néz ki nem kifejezetten motiváltak arra, hogy velem haverkodjanak. Konkrétan ütemről-ütemre küzdök meg velük. Van egy Beethoven hegedűverseny tételem, egy kétszólamú népdalom meg egy kétszólamú etüdöm a hétre, a szokásos technikai gyakorlatok mellé. Három nap alatt másfél dalig jutottam, és bízvást állíthatom, hogy a legegyszerűbb közülük a Beethoven hegedűverseny, ami sokat elárul a többiről.

Ugyan hasonló állapotok uralkodnak a városban, épp csak döglött tauntaunokat nem kell kerülgetni (még), de ez nem rettent vissza, rendületlenül járok az órákra.

A hétvégén kiderült, hogy nem csak az én elszigetelt esetem a családban a zenélés utáni vágy, nagymamám ifjú korában aktívan citerázott, az ő nagyapja zenekari citerás volt, anyai nagyapám pedig egy pécsi kávéházban énekelt rendszeresen hobbiból, édesanyám meg igen szépen énekel, ha épp kedve van hozzá. Anyai ágon úgy tűnik "hemzsegnek" a muzikális elemek. Hogy mindezt miért harmincöt évesen kell megtudnom, az komplett rejtély.

Korábbi posztom lelkendezését, miszerint hegedülök ezennel felülvizsgálnám. Nagyjából annyira hegedülök, mint amennyire egy totyogó kisgyerek balettozik. Ez persze nem ront a totyogás élményén egyáltalán, boldogan botladozom. De hétről-hétre mélyebb a víz, és már rég nem látni az alját. Megint egy duplázós hetem van, egy hét nem volt elég maradéktalanul elsajátítani a soron lévő új készségeket. A friss dalok hamar elfeledtették velem a korábbi egyszerű nótákat, amiket 5-6 próba után már el lehetett játszani.

Az utóbbi hetekben költözködtünk, így lényegesen kevesebb alkalmam volt gyakorlásra, mindenesetre igyekeztem a szezonális repertoárra több figyelmet fordítani, ha már így közeledtek az ünnepek. A család lelkesen és a hibák iránt elnézően fogadta újdonsült zenélési tudományomat, én pedig tisztességes mennyiségű lámpalázzal a figyelmüket. Súlyos sérülések nem történtek, és egyformán meglepődött mindenki, hogy mennyit sikerült tanulnom három és fél hónap alatt. Szeptemberben nem gondoltam volna, hogy lenyomok majd három karácsonyi dalt, meg hozzá öt-hat másikat amiket még megtanultam menetközben, így mindezt betudom annak, hogy remek tanárom van. Kösz, Zoltán ;)

Alant meghallgatható a karácsonyi kollekció, de vigyázat, néhol még hamisítom:

Már nem az enyémben, hanem a hegedűtanuláséban. Lebetegedtem a héten, pár gyakorlás így kimaradt, és azonnal meg is bosszulta magát. A korábbi már-már helyes jobb kéz technika úgy döntött megtréfál és elkezd a könyököm érthetetlen magasságokba emelkedni, aminek az az eredménye, hogy a vonó vidáman pattog a közepe és a vége között. Direkt ilyet biztos nem tudnék csinálni, ha akarnék se. Persze az összefüggésre nem magamtól jöttem rá, Zoltán elemezte ki a helyzetet, majd megnyugtatott, hogy pár hét alatt a jó tartás nem fog belém ivódni, majd ha egy évig sikerül jól csinálnom, akkor egy nap talán majd úgy marad. Így a következő projekt a jobb kezem visszaidomítása a múlt heti állapotba. Az sem lenne egy utolsó dolog, ha végre kidugulna a fülem, és hallanám, amit játszom, bár Zoltán megjegyezte, hogy mióta nem hallok alig kell javítani az intonációmon. De én azért szeretnék hallani is ;)

Az elmúlt hetekben új trükkök nem kerültek terítékre, a ritmus tartás tökéletesítésével és az intonáció pontosságának finomításával teltek a gyakorlatok. Ennek köszönhetően jóval ritkábban csúszik el egymástól a kétszer fél vonónyi és a teljes vonónyi ütem, illetve a tíz hangból hat félrefogása helyett mostanra inkább csak négyet fogok félre, és az is előfordul időnként, hogy egy teljes tételt el tudok játszani anélkül, hogy hamis lenne. Hangsúlyoznám, hogy időnként, mert többnyire simán félrefogok, de egyre biztosabban meghallom a bakit.

Kereken két hónapja ballagtam be az első hegedű órámra, lássuk hát milyen eredményeket hozott a heti egy alkalom tanárral, meg a napi rendszerességű egy óra önálló gyakorlás.

Kottát ugyan korábban is tudtam írni és olvasni, de nagyon botcsinálta módon, a ritmusjeleken kívül igazán mást nem ismertem, fogalmam sem volt, hogy melyik pötty konkrétan melyik hang kéne, hogy legyen, a törzshangok egymáshoz való távolságán kívül mást nem nagyon mondott egy kotta nekem. Mostanra jóval magabiztosabban kezelem a kottákat, megtalálom a jelzett hangokat a húrokon, valamint nagyjából megértettem az egyes hangnemek szabályait és azok szükségességét.

Eljött hát ez a nap is, szerepet kapott a pengetésben a kisujjam, majd Zoltán felszólított, hogy akkor ezt az egészet újra, de ezúttal vonóval. Utoljára jó tíz napja próbálgattam itthon ilyesmit saját szakállamra, keserves eredménnyel, így nem voltak vérmes reményeim. Ezzel szemben nagy meglepetésemre nem is sikerült olyan vészesen. A precíz intonációval vannak problémák és a kisujjam kifejezetten görcsösen fogja le a húrokat, de a két kéz együttes használata valahogy sokkal jobban ment, mint vártam.

Úgy tűnik az elmúlt hetek gyakorlása nem volt hiábavaló, láthatatlanul és váratlanul belém épült néhány készség menetközben, amiről nem is tudtam, hogy ott van. Mostantól kevesebb pengetés és több hegedűjáték vár rám, hatalmas sikerélmény ez számomra. ;)