Nyakunkon az év vége, és idén nem kifejezetten sikerült elégszer billentyűzetet ragadnom élményeim megosztására. A tanulás természetesen nem maradt abba, mindössze beszámolóim maradtak el. Ezt szeretném most sebtiben pótolni egy évzáró összefoglalóval.

Azt hiszem nem tulajdonítottam kellő súlyt annak a szabálynak, hogy az alkar, a mutatóujj első perce és a köztük lévő kézközépcsont egy egyenest kell, hogy alkossanak. Illetve hát valamelyest tulajdonítottam, bő tíz másodpercig, aztán elfelejtődött, és nyeklett-nyaklott a kezem, ahogyan az neki jólesett. Nem is igazán fogtam fel a jelentőségét, amire így két és fél év után elég hülye érzés ráébredni.

Mivel a tanárom elutazik bő három hétre, így úgy gondoltam ez remek alkalom lenne arra, hogy végre erőt vegyek magamon és teljesen átalakítsam, hogy mit is csinál a bal kezem. A probléma ugye adott, nem jól fogom a hegedű nyakát, a mutatóujjam töve folyamatosan hozzáér a fogólap széléhez, és bár szorítani már rég nem szorítom a nyakat, ez akkor sem helyes kéztartás, ráadásul a későbbiek során sok mindenben akadályozni fog. A feladat is adott, állandó hézagot tartani a nyak és a tenyerem között. Ez lenne az elmélet. A gyakorlat pedig az, hogy azonnal lecsúszik a hangszer a hüvelykujjamról, amire elvileg stabilan kéne támaszkodnia.

Idén eleddig ugyan még nem sikerült írnom semmit, de az, hogy nem adtam mostanában életjelet még véletlenül sem jelenti azt, hogy szüneteltetném, esetleg feladtam volna a hegedűtanulást. Továbbra is járok a tanáromhoz hetente, és tolom a gyakorlatokat naponta. Közben kivégeztem a Hegedűiskola II-t, most a III-IV (dupla könyv) harmadánál járok (plusz a kiegészítő kották Hohmann-tól és Wohlfahrt-tól). Még mindig az első fekvés az egyetlen, de kicsit előrelapozva már ott sandítanak az egyéb fekvések is, úgyhogy hamarosan beüt a ménkő és tanulhatom újra az intonálást. A gyakorlódarabok az utóbbi időben erősen eltolódtak a technikai gyakorlatok irányába a dalocskák helyett, előkék, utókák, kettős fogások, akkordok és más ilyesmik vannak minden mennyiségben. Ezen kívül olyan remek problémákkal kell még megküzdenem, mint a folyton útban lévő jobb hüvelyk körme, ami mindig belerondít a vonó stabilitásába (esküszöm, nem tudom annyira levágni, hogy ne legyen útban), vagy a bal és jobb kéz megfelelő összeszinkronizálása. Így hát a heti kötelezők mellett - vissza az alapokhoz alapon - rengeteget próbálom korrigálni a vonókezelést, meg úgy általában tudatos fegyelmezettséget vinni a játékomba. Az esti tévézés közben például egy fakanállal edzem a jobb kézfej és az ujjak ruganyosságát. A vastagsága tökéletes, és a ceruzával ellentétben nem középen van a súlypontja, hasonlatosan a vonóhoz. Kiböktem egy Vivaldi darabot is, hogy megtanuljam (RV199.2), ez nem annyira gyilkos, és egyetlen hang kivételével az egész az általam is játszható tartományban mozog. Persze dugig van előkékkel és trükkös kötésekkel, de azért alakulgat. Szóval könnyebb nem lett semmi, sőt, de továbbra is nagyon szórakoztató hegedülni.

Tyű, de hamar elszaladt ez a 2013, és igen szépen ellustultam az írást illetően így az év végére. Nem úgy a hegedüléssel, ami továbbra is csuda jó dolog. Minden kedves olvasónak és vonózsonglőrnek nagyon boldog 2014-es esztendőt kívánok, viszlát jövőre.

Oszlanak a felhők húrcsere fronton, így másfél héttel később már majdnem ugyanúgy tudok rajta játszani, mint az előzőn. Sikerült megtalálni a probléma okát, ami abban áll, hogy az új húrok lényegesen merevebben mint az előzőek voltak, ugyanakkor kevésbé bordázott a felületük. Ez a kettő kell ahhoz, hogy a korábban említett förtelmes hangokat hozzam ki a hangszerből, ugyanis a bordák hiánya miatt a vonó könnyebben elkalandozik a fogólap irányába, ahol a húr merevsége miatt már nem tudja úgy megzengetni azt, hogy rendesen szóljon.

Remekül alakulnak a dolgok, az új könyvben (Dénes-Lányi-Mező-Skultéty: Hegedűiskola II.) kifejezetten trükkösebb darabok vannak, mind ritmus, mind vonókezelés szempontjából, fel kell kötni a gatyót hétről-hétre rendesen.

A kikényszerített kottaolvasás is megtette a hatását, apróbb botlásoktól eltekintve most már kényelmes tempóban folyamatosan játszom kotta alapján, egészen átalakította a darabok tanulási folyamatát a dolog, és jóval nagyobb biztonságot ad, mint korábban bármennyi biflázás, úgyhogy megérte foglalkozni vele.

Viszont sajnos elfáradtak az eredeti húrjaim, az A már behangolhatatlanul nyávogott, így ma lecseréltük őket a korábban tartalék szettnek vásárolt remek magyar Stradivari márkájú fémhúrokra. Bár ne tettük volna. Ezek a húrok - nincs mit kertelni - katasztrofálisan szarok. Szívem szerint egy többszörösen összetett mondaton keresztül fűzném még a jelzőket ezügyben, de inkább feláldozom a gondolataimat a disztingválás oltárán. Össze-vissza berezonál, brutális mellékzöngést produkál, még eldönteni is képtelen vagyok, hogy én intonálok hamisan, vagy csak a húr szórakozik velem. Keserves, na. Zoltán próbált vigasztalni, hogy ha ezen megtanulok játszani, akkor aztán bármin menni fog, és konkrétan erről is van szó, mintha újra tanulnék járni. A felső két húr még istenes, de a G és a D teljesen kezelhetetlen.

Végülis az egész hegedű tanulási projekt lényege az volt, hogy olyan feladat elé állítsam magam, ami bővelkedik a kihívásokban, hát most megkaptam csőstül. Eddig az este felében skálázgattam és a régi, egyszerűbb darabokat próbálgattam ismerkedésképp, de az alsó két húr még mindig úgy szól, mintha egy repedt bádogkutya morogna. Ezúton is elnézést kérek páromtól és a lakóközösség tagjaitól, a következő néhány nap keserves lesz mindannyiunknak, de nekem a hanghorror epicentrumában extrán jut majd a jóból, vigasztaljon ez mindenkit.

Kivégeztük az első kottáskönyvemet, úgyhogy most hajkurászom a következőt, addig meg a töltelék kottákból vannak feladataim. Ha lesz egy kis időm végre, akkor végigveszem újra az egészet, és kigyűjtöm a kedvenceimet, de hogy erre mikor kerül sor, arra nem mernék ígéretet tenni.

Rendkívül rossz blogger voltam és már megint nagyon rég nem írtam semmit. Aggodalomra semmi ok, az élet nem állt meg, ahogy a hegedülés sem. Jövő héten lesz tíz hónapja, hogy belefogtam a tanulásba, és ezzel egyidőben az első kottáskönyvem végére is érünk nagyjából. Ha jól számolom eddig kereken 128 darabot kellett megtanulnom.

Balu barátom születésnapjára készültem ezzel a meglepetés darabbal. Egy ideje már bíbelődöm vele, és mostanra már majdnem vállalható, és csak kissé hamis, de már nem húzhatom tovább. Szóval: boldog születésnapot Balu.